NEA PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAPOK/KÉPZÉSEK (képgalériával)

NEA PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAPOK/ KÉPZÉSEK (képgalériával)

“Navigare necesse est” – Hajózni muszáj – mondták a rómaiak a Földközi tengerre.  S a Somogyi Civil Információs Centrum és működtetője, az ÉLÉSTÁR Egyesület szakemberei, csapata pedig azt mondja minden civil szervezetnek most, ebben az időszakban, hogy “PÁLYÁZNI MUSZÁJ…”. Mert mikor, ha nem most a NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) 2015. évi működési és szakmai program pályázatainak benyújtási időszakában. Még 2015. március 16-19-ig (kollégiumtól függően) benyújthatóak a működési pályázatok, s március 19-24-ig a szakmai pályázatok.

Ehhez nyújt szakmai-/közösségi és partnerségi segítséget a CIC. Vannak, akik kiváncsiak az új információkra, vagy éppen értelmezési, megoldandó promlémáik, kérdéseik, felvetéseik vannak. S újabb célokat tűznek ki civil, önszerveződő közösségeiknek, szervezeteiknek. Mert “hajózni” (pályázni)  akarnak. Napi többtíz telefonos, e-mailes vagy személyes tanácsadói megkeresés, és reméljük – s a visszajelzések alapján ebben megalapozottan bízhatunk – közreműködésünkkel a kérdésekre megszületnek a válaszok, a problémák átalakulnak feladatokká, amelyek megoldhatóak. 

Somogy Megyei Civil Információs Centrum/ ÉLÉSTÁR Egyesület

S két információs napunk/képzésünk  képei Zsekiskisfaludról és Kaposvárról.


KAPOSVÁR AGÓRA

________________________________________________________________________

ZSELISKISFALUD IKSZT



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .