Már pályázhatnak a civil szervezetek működési támogatásra

Már pályázhatnak a civil szervezetek működési támogatásra

Már pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alapból működési támogatásra – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

 Soltész Miklós a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a múlt héten megjelent az a pályázati kiírás, amelyen összesen 2,15 milliárd forintot nyerhetnek el közösségteremtő és -építő, valamint közösségi esélyteremtő szervezetek. Az államtitkár megemlítette: Magyarországon 65 ezer civil szervezet működik. Ezek 16 százaléka szabadidős, 13,5-13,5 százaléka kulturális és oktatási, 13 százaléka egészségügyi és szociális, 12 százalékuk sportcélokat szolgál, míg a jogvédő szervezetek aránya 1,3 százalékot ér el. Kiemelte, sokszor a magyar civil támogatási rendszer mellett megjelenik a norvég alapé.
Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Soltész Miklós hangsúlyozta, utóbbi rendszer “nem a norvég állam kegyadománya”, hanem az északi állam egy olyan szerződéses rendszer részeként vállalta e források szétosztását, amely számára “nagyszerű és nagyon nagy gazdasági lehetőséget biztosít”.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Hozzátette: ugyanúgy kellene eljárni a norvég alap pályázatai kapcsán, mint a sok száz milliárd forintos uniós kiírások esetében, amelyek során Brüsszellel közösen dönt a magyar kormány. “Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő években, és most már a jövő évben is, a norvég kormánynak a hozzáállása változni fog. Azt látjuk, hogy európai kormányoknak a hozzáállása változik sok tekintetben, kezdik megérteni, hogy olyan értéket kell támogatni, ami az európaiságunknak az egyik legfontosabb része, ez pedig nem más, mint a keresztény értékrendnek a megőrzése, megtartása” – jelentette ki az államtitkár.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az eseményen Fülöp Attila, az Emmi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közölte: decemberben megjelennek a szervezetek szakmai programjait támogató pályázatok is. Jelezte: a most meghirdetett pályázatok beadási határideje január elején jár le, a legkisebb igényelhető összeg 250 ezer, a legnagyobb 3 millió forint.

Kép letöltése

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Csizmadia László, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának elnöke megemlítette: annak eredményeként, hogy a törvényhozás hamarabb fogadta el a költségvetést, előbb jelenhetnek meg ezek a pályázatok, így az indulók a működési és a programpályázatok végeredményéről várhatóan március végére értesülhetnek.

(MTI)



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .