Magyar – Kínai Civil Partnerség 2014 Kaposvár

MAGYAR – KÍNAI CIVIL PARTNERSÉG 2014 KAPOSVÁR

A KÍNAI SHANGHAI VÁROS HAT FŐS DELEGÁCIÓJÁNAK SZAKMAI TANULMÁNYI LÁTOGATÁSÁRÓL KAPOSVÁRON, A SOMOGY MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUMBAN ÉS ANNAK MŰKÖDTETŐJÉNÉL AZ ÉLÉSTÁR FOGYASZTÓVÉDELMI ÉS JOGVÉDŐ EGYESÜLETNÉL.

Hat fős kínai küldöttség tett szakmai látogatást – tanulmányútja keretében – Kaposváron, a Civil Információs Centrumban, az Együd Árpád Kulturális Központban.

Lu Xiaochun Úr, a Kínai Népköztársaságbeli 24 milliós lakosú SHANGHAI Város Társadalmi Építési Bizottsága Igazgatója vezetésével hat fős szakmai küldöttség érkezett tanulmányútra Kaposvárra, ahol felkeresték az ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület által működtetett Somogy Megyei CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUMOT.

A többórás találkozón a házigazda civil szervezet vezetői, Váli Csilla elnök , Dr. Sebők László szakmai vezető és szakemberei bemutatták a ÉLÉSTÁR Egyesület és a Civil Információs Centrum struktúráját, valamint szakmai/közösségi közhasznú tevékenységét.

A kínai delegáció tagjai – kísérőikkel együtt – nagy érdeklődést tanúsítottak Kaposvár és Somogy megye civil társadalmának felépítése, civil/nonprofit szervezeteinek közhasznú céljai, jogi környezetük, szervezeti felépítésük, humánmenedzsmentjeik, valamint működési forrásaik, a pályázati rendszerük, s elért közösségfejlesztési eredményeik iránt. E körben órákon keresztül kérdéseik egyrészt a magyar tapasztalatok megismerésére, másrészt a partnerség erősítésére irányultak.

Mindkét fél – az eredményes szakmai találkozó után – kifejezte szándékát a további együttműködésre.

Somogyi Civil Információs Centrum

ÉLÉSTÁR Egyesület




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .