Ma az önkénteseket ünnepeljük

Ma az önkénteseket ünnepeljük

“Az Önkéntesség Világnapján december 5-én köszöntjük azokat a civileket, akik lelkiismeretük parancsára, anyagi ellenszolgáltatás nélkül segítik rászoruló embertársaik életét szerte a világban és itt Európa közepén, a Kárpát-medencében.

Örömmel tölt el bennünket, hogy Magyarországon is egyre többen ismerik fel a társadalmi szolidaritás ezen nemes erejét.

A kormányzat látja, igényli és támogatja az emberek odaadó, építő és karitatív törekvését, melynek dicséretes eredménye a közösségi szellem erősödése.
A magyarországi és a külhoni magyar egyesületek, alapítványok áldozatos munkáját segítik az Országgyűlés, a Kormány, a NEA, az NKA részéről kiírt pályázatok. Kiemelt fontosságúvá vált az egyházak és a velünk élő nemzetiségek patronálása is. Hazánkban demokrácia és jogállamiság garantálja a cselekvés szabadságát, melynek eredménye, hogy a választott önkéntes munka egyre nagyobb mértékben hozzájárul az ország erősödéséhez, a gazdaság növekedéséhez.

A népfelség tiszteletben tartása a társadalmi összetartozás alapja.

Az önkéntesség világnapján köszönetünket nyilvánítjuk a mozgalomban résztvevő polgártársainknak, akik egyénileg és közösségben nap mint nap azon munkálkodnak, hogy Magyarország jövője hagyományt őrzően biztos alapot szolgáltasson utódainknak a szellemi és gazdasági életben egyaránt.

Köszönjük!

Dr. Csizmadia László
NEA Tanács elnöke

Nyitrai Zsolt
miniszterelnöki megbízott

Fülöp Attila
EMMI helyettes államtitkár”



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .