Lehúzhatják a rolót a pályázatíró cégek

Lehúzhatják a rolót a pályázatíró cégek...(? szerk.)

A pályázatíró cégek lehúzhatják a rolót, ha eddig csak tolmácsoltak a pályázók és a hatóságok között – állítja Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára szerint rutin eljárás, hogy április 15-e utáni számlákat nem küldhetünk Brüsszelbe.

– Érkezik pénz az uniótól?

– Igen.

– Azt írta az illetékes biztos szóvivője, hogy ne küldjünk számlát, amíg nem tisztázódik az intézményrendszer helyzete.

– Számlát küldhetünk, kint van nagyjából egymilliárd eurónyi, háromszázmilliárd forintnyi tétel, amelyet a következő hetekben kell a bizottságnak kiegyenlítenie, és ezt követően is küldhetünk számlákat. Azonban április 15-én befejeződött az intézményrendszer átalakítása, ennek volt a második fázisa az, hogy a közreműködő szervezetek beolvadtak az adott minisztériumokba. Az ESZA, amely a humán pályázatokat kezelte, az EMMI-be, a közlekedési és energiaközpontok az NFM-be, a MAG Zrt. pedig részben a Miniszterelnökségbe, részben az NGM-be. A bizottsági szabályzat szerint ahhoz, hogy a kifizetések megtörténjenek, az intézményrendszert akkreditálni kell. Ebben a 15-ei átalakítást is minősítenie kell. Az ezt követően kiállított számlákra vonatkozóan kérte azt az Európai Bizottság (EB), hogy ne küldjük ki, amíg nem zajlik le ez az akkreditáció. Küldtünk ki és küldhetünk is.

– Mondhatjuk akkor, hogy ez egy rutinvizsgálat?

– Kétfajta vizsgálat létezik. Minden hétéves költségvetési periódus elején megnézi az EB az országok fejlesztéspolitikai intézményrendszerét, hogy azok megfelelnek az EU által meghatározott kritériumoknak átláthatóság, projekt-kiválasztási hatékonyság szempontjából. Ott, ahol egy tagállam ugyanazt a rendszert viszi tovább, ott ez egy egyszerű folyamat, az EB kiad egy pecsétes papírt arról, hogy megfelelő az intézményrendszer. Ott, ahol változások vannak, egy mélyebb vizsgálatnak vetik alá a teljes rendszer működését. De azt nem vitatva, hogy minden tagállamnak a saját hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy milyen szervezeti keretek között szeretné lehívni az európai uniós forrásokat. 2010 óta beszélünk arról, hogy át kell alakítani a hazai intézményrendszert, ezt azonban nem lehetett a ciklus közben megtenni, mert az 500-1000 milliárd forintos forrásvesztéssel járt volna. Most lényegében lezártuk a 2007-2013-as ciklus kormányzati feladatait: a keretösszeg 110 százalékára kötöttünk támogatási szerződést. Lényegében más feladatunk nincs, csak a projektek nyerteseinek kell a terveket végrehajtania, majd beküldenie a számlákat a különböző irányító hatóságoknak.

– A kritikusaik legfontosabb érve az átalakítás utolsó lépcsőjével szemben, hogy az irányító hatóságok beolvasztásával már túl centralizált lett a rendszer.

– Nem tudom, hogy ha valamit lebontanak, az hogyan lehet túl centralizált. Korábban egy intézmény intézte az ügyeket, mi ezt négyfelé bontottuk. Fogalmi zavarban küszködnek az opponenseink, ezt betudhatjuk a választási hajrának. Érdemes egészen 2004-ig visszamenni: az első modell kizárólagosan a minisztériumokhoz rendelte a források elosztását, anélkül, hogy lett volna valamilyen intézmény, amely valamilyen makrogazdasági koncepciót érvényesített volna. 2007-re jutott el odáig az intézményrendszer, hogy ha Magyarországon valóban egy hosszútávon fenntartható fejlesztéspolitikai intézményrendszert akarunk felépíteni, akkor szükség van egy olyan keretrendszerre, amely függetleníti a minisztériumi, ágazati érdekektől. Ekkor hozták létre önálló kormányzati szervként a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ). Amit a kormány most csinál az az eddig működő két rendszer ötvözése. Azt mondtuk, hogy szükség van egy makrogazdasági szempontokat figyelembe vevő szervezeti egységre, ami alapvetően kontrolling tevékenységgel működik a teljes szervezet felett. Amikor közeledtünk a pályázati időszak végéhez, az NFÜ abban volt érdekelt, hogy a lehető leggyorsabban felhasználja a rendelkezésre álló forrásokat. Ugyanakkor a tárcák a kormányprogramból következő, egymásra épülő feladatokhoz akarták felhasználni a forrásokat – ebből adódott a konfliktus az NFÜ-vel.

– Miben különbözik a szaktárcánál lévő irányítás?

– Amikor a jelenlegi rendszert 2007-ben megtervezték, akkor senki sem számolt a gazdasági világválsággal, olyan periódusban, amikor 6-7 százalékos növekedést prognosztizál. Az akkori kormány nem akarta felvállalni a konfliktusokat, ezért mindenkinek adtak egy keveset. Ez azért volt egy nagyon felelőtlen lépés, mert ma Magyarországon a GDP három százalékát használjuk fel fejlesztésekre, és a közcélú beruházások 97 százaléka valósul meg uniós forrásból. Tehát ha nem határozza meg Magyarország, hogy konkrétan mely területek fejlesztésére akarja ezeket a pénzeket felhasználni, akkor 2020-ig sem fogunk eljutni sehová.

Ha a szakmai kompetencia a minisztériumokban áll rendelkezésre, akkor rendben, kapják meg a pénzek elosztásának felelősségét is. Ha a minisztériumok nem hozzák a megfelelő számokat, akkor megvan a lehetősége, esélye és feladata a Miniszterelnökségnek beavatkozni. Ez volt az egyik decentralizációs lépés.

A másik ilyen, hogy a területi döntéshozókat behozzuk.

Teljesen más kihívásokkal kell megküzdeni például Borsod, Nógrád vagy Győr-Moson-Sopron megyében. A rendszer eddig kizárólag Budapest-központúan működött: ugyanaz a pályázati koncepció jelent meg az ország különböző területein. Mi azt mondjuk, hogy nem lehet Budapestről megmondani, hogyan fejlesszenek Borsodban, ezért a helyi döntéshozóknak adjuk a feladatot, hogy a meghatározott cél eléréséhez írjanak ki pályázatot. Ezért sem értem a centralizációról szóló ellenérveket, hiszen az NFÜ-ben ugyanúgy kormánytisztviselők dolgoztak. Mi egyszerűen négy részre bontottuk a feladataikat. De még egyszer mondom, ezeket az ellenérveket betudom a kampányidőszaknak.

– Ha négy éve készülnek erre az átalakításra, akkor az EU miért mondja, hogy nem érti a rendszert?

– Az EU nem terveket bírál el az intézményrendszer átalakításánál, hanem már működő rendszereket tud akkreditálni. Tavaly augusztusban kezdtük meg az Európai Bizottsággal a rendszer-átalakításra vonatkozó tárgyalásokat. Ekkor beszéltek egymással hivatalosan – első körben – Hahn biztos és Lázár János államtitkár. Ha felállt az új szervezet, akkor lényegében egy ellenőrzésnek vetik alá: átengednek rajta egy projektet, és megnézik, hogy minden megfelelően működik-e?

– Volt már másik ország, amely ilyen gyökeresen átalakította a pályázati rendszerét?

– Szerintem volt, de erre nem tudok most egzakt választ adni. Működik teljesen decentralizált rendszer például a lengyeleknél, ott területi elosztás van, a cseheknél szakmapolitikai elosztás.

– Tervezték-e, hogy lesz egy időszak, amikor nem küldenek számlákat Brüsszelbe?

– Igen, ez a vizsgálat velejárója, egy technikai folyamat. Ez nem probléma, a költségvetés játszi könnyedséggel átfinanszírozza ezt az időszakot, akár év végéig is. Gond akkor lenne, ha a pályázók benyújtanák a számláikat, és nem kapnák meg a pénzüket – de nem ez a helyzet.

– Ha tovább tart ez a vita, akkor a költségvetés már nem tud majd könnyedén ezzel számolni.

– Arra számítunk, hogy júniusig lezárulhat ez a kérdés, azt nem gondoljuk, hogy bármi problémát talál az EU az új magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszerben.

– Ezek szerint nem érez az EU oldaláról negatív megkülönböztetést?

– Nem, az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy szakmai kérdésekben nagyon jól együtt tudtunk működni. Volt olyan eset is, amikor mi fogadtuk el az ő érveiket, ilyen volt a mérnökügy. Ha ebbe belejátszik a politika, akkor nem könnyű közös nevezőre jutni: de a mostani intézményrendszer-átalakítás szakmai és nem politikai kérdés. Nincs okunk azt feltételezni, hogy az EU részéről politikai szempontok is felmerülnek majd.

– A korábbi NFÜ és a közreműködő szervezetek dolgozóinak hány százaléka került át a minisztériumokhoz?

– A kollégák május végéig nyilatkozhatnak, hogy elfogadják-e az ajánlatot? Ez bérezésben mindenképp különbséget jelent, minisztériumi alkalmazottként kevesebbet fognak keresni.

Mindenki arról beszélt az elmúlt években, hogy a magyar pályázati rendszer nehézkes, túlzottan bürokratikus, a pályázói oldalon átláthatatlan. Egy komplett iparágat szerveztek arra, hogy ennek a 8200 milliárd forintnak nagyjából 15 százalékát olyan szolgáltatásokkal vigyék ki a rendszerből, amelyek nem konkrétan a beruházás tárgyához kapcsolódnak, hanem az azt kiegészítő pályázatírás, kvázi tolmácsszolgáltatásként működtek a pályázók és az intézmények között.

– És ezt a költséget meg lehet úszni?

– Szerintünk ezt az utat le lehet rövidíteni. Kétfajta modell működik: az északi államokban világos fejlesztéspolitikai koncepciók mentén írják ki a pályázatokat. Az egységes pályázati dokumentáció lehet akár több ezer oldalas is, de a pályázó csak egy dokumentumot ír alá, hogy ezt ismeri és elfogadja. Minden egyéb a pályáztató dolga. Magyarország ebből a szempontból átesett a ló túloldalára. Adottak voltak a célok, és ezekhez a pályázóknak kellett ötleteket hozniuk, melyekről a bírálók eldöntötték, hogy érdemesek-e a támogatásra? Ezzel lényegében elporladtak a támogatások! Ettől függ az, hogy meg lehet-e szüntetni ezeket a bonyolult szabályokat, amelyek miatt tolmácsszolgáltatásra van szükség a pályázók és az intézmények között.

– Ez nem növeli a korrupció lehetőségét? Nem azért vannak a bonyolult szabályok, hogy átlátható legyen a rendszer?

– Azért voltak a bonyolult szabályok, hogy néhányan ezeken kiskapukat találjanak. Egy olyan rendszer épült fel Magyarországon 2007-ben – a 2007-2013 -as időszakra, az uniós források elosztására, ami alkalmas volt arra, hogy 1500 milliárd forintot kimentsenek ebből a rendszerből úgy, hogy ezek nem konkrét fejlesztéseket szolgáltak.

– Ezt a kijelentését nyilván betudom a kampányidőszaknak: ez egy politikai nyilatkozat. Mi az, hogy kimentsenek? Ön most azt állítja, hogy az a pénz, ami a pályázatírásra elment, az fölösleges volt, sőt azt is állítja, hogy direkt azért találták ki az egész rendszert, hogy ki lehessen ezt a pénzt lopni?

– Igen, ezt állítottam.

– Az adminisztráció egy részét tehát megszüntetik, más részét pedig állami intézmények veszik át?

– Az adminisztratív segítséget a Széchenyi Programiroda fogja ellátni. Ezen felül projektmenedzsmentre a továbbiakban is fordíthatják a pályázat költségének bizonyos százalékát. Annyi megkötés lesz az új időszakban, hogy ezt a költséget időarányosan lehet lehívni. Korábban ugyanis gyakran előfordult, egyből beszámlázták a projektmenedzsment költségeket. Ezeknek a magáncégeknek egy része csak pályázatírással foglalkozott, ők most lehúzhatják a rolót. Az ilyen a cégek egy másik része foglalkozott projektgenerálással, projektmenedzsmenttel. Ami valós segítséget tud nyújtani egy pályázónak, az szerintem a piacon értékesíthető tudás.

– Miért gondoljuk, hogy egy állami szerv hatékonyabban tudja ezt végezni, mint a magángazdaság?

– Miért? Abban hiszünk, hogy az államnak mesterségesen kell egy iparágat teremtenie azáltal, hogy annyira bonyolulttá teszi a saját működését, hogy tolmácsokat kell alkalmaznia? Mert lényegében ez a pályázatírás. Az új rendszerben a pályázó saját költségén felfogadhat pályázatíró céget, de ez nem számolható el pályázati költségként. Korábban trükköztek ezzel: a pályázat megnyerése után a négy százalékos projektmenedzsment-költséget hívták le először, kvázi elszámolva a pályázatírási költségeiket, és aztán otthagyták a pályázót magára. Akinek halvány fogalma nem volt rajta, hogyan működik a pályázati elszámolás. Ha az állam valóban úgy működik, ahogy tőle elvárható, szolgáltató államként, akkor erre a tevékenységre nincs szükség. Aki valós, piaci szolgáltatást nyújt, arra biztosan lesz igény. Aki azonban csak tolmácsként működött az állam és a pályázók között, azokra nem lesz szükség, mert nem fogunk egy mesterséges iparágat generálni, ami eddig Magyarországon megszokott volt.

nepszava.hu



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .