FELHÍVÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014 KAPOSVÁR

FELHÍVÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014 KAPOSVÁR

F E L H Í V Á S !

„Nincs kifogás. Összefogás!”

A CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM és Címbirtokosa, az ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület mint somogyi főszervező és partner civil szervezetek – Somogy Megyei és Kaposvári Civil Szervezetek Szövetsége, IKÖSZ – rendezik

2014.október 10-én, pénteken 16.00 – 22.00 óráig Kaposváron,

az Együd Árpád Kulturális Központban (Agóra) a

„CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014”

elnevezéssel a Kaposvári és Somogy Megyei civil szervezetek, közösségek bemutatkozó seregszemléjét, fesztiválját.

Ezzel Kaposvár mint Somogyország fővárosa, megyeszékhely is csatlakozott immár 4. alkalommal az országos, sok-sok településen, egy időben zajló civil bemutatkozáshoz. – az elmúlt évekhez hasonlóan.

Itt a nagyszerű alkalom, hogy a civil/nonprofit szervezetek, helyi-, lakótelepi, nyugdíjas-és ifjúsági közösségek bemutatkozzanak a nagyközönségnek és egymásnak. Előadják azt, amit ők és tagjaik, aktivistáik, önkénteseik tesznek alapcél szerinti és közhasznú tevékenységként a közjóért, a nagy- és kisközösségekért. Felhívják a figyelmet arra, amire ők büszkék.

Célunk az, hogy a civil szervezetek munkáját, tevékenységét megismertessük az emberekkel, akik a tapasztalat szerint a legtöbb esetben keveset tudnak rólunk, civilekről, a formáról, amelyben működünk. Mint szervezők fontosnak tartjuk ezt az eseményt, amelynek keretében az aktív civil szervezetek közvetlen módon találkozhattak célcsoportjaikkal és az érdeklődőkkel.

A Civilek Éjszakája 2010. óta a vártnál nagyobb sikert és eredményt hozott; 72 budapesti és vidéki szervezet 51 helyszínen mutatkozott meg a nagyközönségnek. A látogatók nem pusztán kiosztott prospektusokból, hanem gyakorlatban, interaktív és szórakoztató módon, beszélgetéseken keresztül láthattak bele egy-egy szervezet céljaiba, tevékenységébe. Az eseményre a sajtó is felfigyelt.

Idén, 2014. október 10-én, pénteken Somogy megyében, Kaposváron is megrendezzük a CIVILEK ÉJSZAKÁJÁT.

A „CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014” Somogy megyei főszervezője ismételten az ÉLÉSTÁR Egyesület, a CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM címbirtokosa, működtetője.

A “CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014” nagy lehetőség arra, hogy megmutassa mindenki, hogy a civil világ értékes, emberi és természetes. Valamint azt, hogy összefogásban az erő, hogy „Nincs kifogás. Összefogás”!

Várjuk a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, helyi bejegyzett és nyilvántartásba nem vett közösségek, klubok jelentkezését – a partnerség erősítése jegyében!

Kérjük, hogy a „CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2014” rendezvényre jelentkező szervezeteket, közösségek hogy a mellékelt Jelentkezési – és Adatlapot töltsék ki, és juttassák el az elestaregyesulet@gmail.com e-mail címre, vagy személyesen a Civil Információs Centrum Irodájába (7400 Kaposvár, Csokonai u.1. 3/5., Együd Á. Kulturális Központ, Agóra). Érdeklődés: 30/846-9130, 30/681-0007 telefonszámokon.

LETÖLTHETŐ FELHÍVÁS FELHÍVÁS (KLIKK)

LETÖLTHETŐ JELENTKEZÉSI LAP (KLIKK)

________________________________________________________________________

TAVALYI HANGULATI EMLÉKEK – CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2O13



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .