A templomok közösségformáló szakrális terek

A templomok közösségformáló szakrális terek

A templomok közösségformáló szakrális terek, ahol nemzedékek találnak egymásra – mondta az emberi erőforrások minisztere június 30-àn a Mezőberényi Református Egyházközség temploma fennállásának 210. évfordulója és a templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteletet követő ünnepi beszédében.

Balog Zoltán kiemelte: a Kárpát-medencében és Magyarországon “akkor leszünk sikeresek”, ha a családok, a közösségek és az ország meg tudja óvni és őrizni történelmi értékeit és hozzá tudja tenni az újat, ami értékes és előremutató.

 A mezőberényi templom felújítása és megnyitása a közösség erejét jelképezi, a nemzedékek összefogását – tette hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsolva Balog Zoltán elmondta: ahol ma a Kárpát-medencében magyar közösségek építeni akarnak, ott számíthatnak a kormányra, “mi is ott szeretnénk lenni, hozzáadni támogatásunkat, elismerésünket”.

 A mezőberényi templom újjáépítésében is együtt vett részt a kormány és az egyház, és számos önkéntes adakozó mellett az építkezésben sokan vették ki részüket kétkezi munkával a gyülekezeti tagok és a mezőberényi emberek közül – jelezte a miniszter. A tàrcavezető szólt arról, hogy a Kárpát-medencében sok a romos templom, amelyeket csak erős helyi közösségek tudnak újjáépíteni. Magyarországon van erő a vidéki vallási közösségekben, meg tudják mutatni, mit jelent megtartani és megújítani a templomokat. A megújítás egyben a lélek építését is jelenti; amikor egy templom megújul, a történelmi hit és a jövő találkozik – mondta a miniszter.

A hálaadó istentiszteleten Bölcskei Gusztáv refomátus püspök hirdetett igét. Kiemelte: a templom megújulása valamennyi mezőberényi ember számára öröm. A református gyülekezet az erejét mutatta meg az építkezéssel. A közösség lelkileg összeforrott, ahová jó tartozni, ahol jó együtt gondolkodni. Egymás hite által épül a gyülekezet – mondta a püspök. Az istentisztelet után leleplezték Szegedi Kis István reformátor szobrát a templomkertben.

(MTI)



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .