2015. ÉVI NEA PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK!

MEGJELENTEK A NEA (NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP) 2015. ÉVI CIVIL PÁLYÁZATI KIÍRÁSAI

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap 2015. évre vonatkozó pályázati kiírása.

Ezzel megnyílt a lehetőség, a civil önszerveződések működésének és szakmai tevékenységének, a nemzeti összetartozásunk erősítését és a közjó kiteljesedésében vállalt szerepük támogatásának finanszírozására. A korábbi évekhez hasonlóan pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) látja el.

A működési kiírás egységes szerkezetben, egy pályázati kiírás keretében, míg a szakmai programok támogatására kollégiumonként, külön-külön jelent meg.

A 2015. februárjától kezdődő támogatási időszakra a civil szervezetek pályázataikat a pályázati kiírásban meghatározott határidőig nyújthatják be (működési pályázat esetén: 2015.03.16-19. illetőleg szakmai pályázat esetén 2015.03.19-24. kollégiumonként eltérő időben).

A pályázati keretösszeg 3.825.312.-Ft – amely mintegy 50 % -kal magasabb a 2014. évinél – működési célú támogatások finanszírozására kollégiumonként 459,037 millió forint, szakmai programok megvalósítására pedig kollégiumonként 286,898 millió forint.

A pályázati folyamat során a civil szervezeteket az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő mellett a minden megyében elérhető Civil Információs Centrumok is segítik, részletes információk, (pályázati kiírások) az alábbi LINKRŐL (Civil Információs Portál), weboldalról érhetők el.

A pályázók támogatási kérelmüket hasonlóan az előző évekhez az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (EPER) keresztül (www.eper.hu) nyújthatják be.

ÉLÉSTÁR EGYESÜLET/CIC


NEA-15-M KIÍRÁS (klikk)

NEA-15-M ÚTMUTATÓ (klikk)




Hozzászólások

2015. ÉVI NEA PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK! — 1 hozzászólás

  1. Meglepő módon a kormányhonlapon, az emmi oldalán, a civil információs portálon (www.civil.info.hu) nincs a nea pályázatokról semmi hír.
    Köszi ÉLÉSTÁR Egyesület.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .